A 7 legjobb mellizom gyakorlat

A 7 legjobb mellizom gyakorlat

Fő célod, hogy kifejlett mellizomzattal rendelkezz? Ebben az esetben nem árt, ha az edzéstervedben pár hatékony mellizom gyakorlat is helyet kap. Nem kérdés, hogy a pados fekvenyomás ezek közül az egyik legnépszerűbb, hiszen rengeteg ember edzéseiben jelen van. Azonban léteznek más szuper gyakorlatok is, melyek más szögekből dolgoztatják a mell izomzatát, valamint fejlesztik annak alakját és a szimmetriáját.

Ugyanazok a szabályok vonatkoznak a mellizmok edzésére, mint más izomcsoportokéra. Mielőtt elkezdenéd, melegítsd be az izmokat, készítsd fel őket a terhelésre. Ráadásul, bemelegítéssel a lesérülésre is kisebb az esély. Az ugyanis nem túl egészséges, hogy ha odaérsz a kondiba, máris a személyes rekordodat szeretnéd megdönteni fekvenyomásban. Hasonlóképpen maga a gyakorlat is egy teljes folyamat. Ezért, először sajátítsd el a helyes technikát, majd aztán növelheted a terhelést. A legjobb eredményeket csak így érheted el.

Az alábbi gyakorlatokkal simán összeállíthatsz egy kondis mellizom edzést. Kezdésnek válassz 2-3 gyakorlatot, melyet aztán három sorozatban 8-12 alkalommal fogsz megismételni. Ebben az esetben a súlyterhelés kb. 60-75% 1RM (max. egy ismétlés) között mozogjon. Ha ezt betartod, heti kétszer vagy háromszor simán edzhetsz csak mellkasra, de a gyakorlatokat más izomcsoportokat megcélozva is kombinálhatod. Ne feledd, hogy edzés után az izmoknak általában 24-72 óra kell, hogy teljesen helyreálljanak. Mindig a regenerációhoz szükséges időt szem előtt tartva tervezd meg a heti edzéseidet és, hogy mely napokon mely izomcsoportokra szeretnél dolgozni. [1–3]

A legjobb mellizom gyakorlatok

A 7 legjobb mellizom gyakorlat a mellizmok erősítéséhez

A kondiban csupán néhány alapeszközre lesz szükséged, pl. állítható padra, rúdra, kézisúlyzókra, csigás gépre és párhuzamos korlátokra. Ezek mellett használhatsz hosszú expandert vagy kettlebellt. Aztán már csak rajtad áll, hogyan variálod az alapgyakorlatokat. Mindazonáltal, figyelj arra is, hogy a nagy mellizom (Musculus pectoralis major) felső, középső és alsó része is végig dolgozzon, ugyanis kulcsfontosságú szerepe van az egész mellkas méretében.

1. Fekvenyomás

  • Kezdő pozíció: Feküdj hanyatt egy függőleges padra. Szorítsd össze a lapockákat és ragadd meg a rudat (ívelt fogással). A csuklót és a könyököt tartsd közvetlenül a rúd alatt. A kezeid vállszélességnél legyenek távolabb egymástól. A talpad végig érintse a földet, a térdeid pedig kb. 90 fokos szögben nézzenek kifelé. Kissé hajlítsd be a hátad és aktiváld a core, valamint a farizmot.
  • Végrehajtás: Tarts a rudat a mellkasod felett, majd belégzés közben lassan engedd lefelé. Alsó pozícióban finoman érintsd meg vele a mellkasod (kb. a szegycsont közepét). Ebben a pozícióban a karok 45-60 fokos szöget zárjanak a testtel. Aztán a mellizmokat aktiválva, kilégzés közben nyomd fel a rudat és közben majdnem teljesen egyenesítsd ki a karjaidat. A rúd felnyomásakor enyhe görbület látszódjon. Amikor pedig visszatérsz a kezdő pozícióba, jöhet a következő.
  • Gyakori hibák: a könyök a test felé mutat, szabályozatlan mozdulatok, nem megfelelő súlyok, túlzott ív a hátban, gyenge core és farizom aktivizáció, kicsi mozgásszabadság.
Hogyan végezd?

Egyéb variációk:

1. Fekvenyomás kézisúlyzóval

Ha nincs rudad, a kézisúlyzó is megfelel. Sőt előnyük, hogy kettővel a test mindkét oldalát dolgoztathatod és az izmokat nagyobb mozgástartományban terhelheted. Felfelé emeléskor nyomd össze a két súlyzót, ezzel még jobban terhelve a mellizmok belső részét.

2. Fekvenyomás padon szűk vagy széles fogásban

Könnyen változtathatsz az izmok munkáján, ha más szélességből fogod a rudat. Szűk fogással a tricepszet érzed jobban, szélessel pedig intenzívebben bevonod a mellizmokat.

3. Gépes fekvenyomás

Egyeseknek lehet, hogy gépen könnyebb ez a gyakorlat, hiszen nem kell annyira a stabilitásra és a rúd mozgására koncentrálni.

Hogyan végezz fekvenyomást? Tanuld meg a helyes technikát

További instrukciókat a fekvenyomáshoz az alábbi videóban találtok.

2. Tárogatás egykezes súlyzóval

  • Kezdő pozíció: Feküdj hanyatt egy függőleges padra. A talpad legyen teljesen a talajon. Ragadd meg a súlyzokat, nyújtsd felfelé a karjaidat és fordítsd a tenyereid egymással szembe. Utána enyhén hajlítsd be a könyököd és aktiváld a core izmaidat.
  • Végrehajtás: Belégzés során kontrollált mozdulatokkal nyújtsd ki a karod, majd enyhén hajlítsd be a könyököd. Kilégzés közben aktiváld a mellizmaid és vedd fel újra a kiinduló pozíciót. Majd ismételd meg a gyakorlatot.
  • Gyakori hibák: túlságosan behajlított könyök, szabályozatlan mozgás, nem megfelelő terhelés, hajlított hát, kevés mozgásszabadság.
Hogyan végezd?

Egyéb variációk:

1. Tárogatás ferdepadon

Ha változatosabb mozgásformára vágysz, a tárogatást ferdepadon is csinálhatod. Ha a padot kissé felfelé emeled (hogy a fejed is magasabban legyen) inkább a mellizom felső részét erősíted. Máskülönben, ha negatív padra fekszel (a fejed lent van), a mellkas alsó részét vonod be inkább.

2. Tárogatás gépen

A kézisúlyzók helyett gépen is tárogathatsz. Háttal ülj a gépre, tárd szét a karod és ragadd meg a markolatát. Úgy állítsd be a magasságot, hogy a vállaid egy vonalban legyenek a kinyújtott karjaiddal. A könyökeidet enyhén hajlítsd be. Miközben kifújod a levegőt, próbáld összeérinteni a karjaidat és aktiváld a mellizmokat. Belégzéskor újra vedd fel a kiinduló pozíciót és ismételd meg a mozdulatot.

You might be interested in these products:

3. Ferdepados előrenyomás egykezes súlyzóval

  • Kezdő pozíció: Feküdj a 30-45 fokra beállított ferdepadra, a fejed legyen megemelve. Ívelt fogással markold meg a súlyzókat. Hajlítsd be a karjaidat és emeld őket vállmagasságba. A tenyereid előre mutassanak, közben a lábad érintse teljesen a talajt. Aktiváld a core izmokat.
  • Végrehajtás: A levegő kifújásakor nyújts a karod előre és hozd működésbe a mellizmokat. Érintsd össze a két súlyzót a levegőben. Belégzéskor – a mozdulataid szabályozásával – vedd fel újra a kezdő pozíciót és jöhet a következő kör.
  • Gyakori hibák: szabályozatlan mozgás, görnyedt hát, nem megfelelő súlyok, kevés mozgásszabadság.
Hogyan végezd?

Más variációk az elsődlegesen célbavett terület erősítésére

1. Amennyiben az felső mellizmokra dolgozol:

1.1 Ferdepados fekvenyomás

Feküdj egy 20-45 fokos magasságban beállított padra közvetlenül a rúd alá. Ívelten fogd meg a rudat és ugyanazt csináld, mint egy klasszikus fekvenyomásnál. Ennél a variációnál viszont fontos, hogy alsó helyzetben a rúd kicsit fentebb érintse a mellkasod.

1.2 Ferdepados előrenyomás kettlebellel

Ebben a gyakorlatban a kézisúlyzókat két kettlebellel is helyettesítheted. Fogd meg őket a fogantyúnál és felfelé emeléskor érintsd össze őket úgy, mint a súlyzókat. Ha csak egy kettlebell vagy kézisúlyzó áll a rendelkezésedre, először az egyik oldalra edzz, utána a másikra.

2. Amennyiben az alsó mellizmokat szeretnéd erősíteni:

2.1 Előrenyomás egykezes súlyzóval negatív padon

Feküdj egy 30-40 fokos magasságban beállított negatív padra. Vedd a kezedbe a kézisúlyzókat és ugyanúgy végezd a gyakorlatot, mintha megemelt ferdepadon csinálnál kézisúlyzós fekvenyomást.

2.2 Fekvenyomás negatív padon

Feküdj egy 30-40 fokos magasságban beállított negatív padra. Ívelten fogd meg a rudat és ugyanazt csináld, mint egy klasszikus fekvenyomásnál.

4. Alsó csigás összehúzás

  • Kezdő pozíció: Mindkét kézzel, ívelt fogással vedd a kezedbe a csiga markolatát. Állj a gép közepére, a lábaid legyenek egymás mellett. A hátad maradjon egyenes. A karjaid maradjanak a test mellett, a könyöködet finoman hajlítsd be, a tenyered pedig tartsd kissé fölfelé és nézzenek egymásra.
  • Végrehajtás: Kilégzés közben aktiváld a mellizmokat és nyújtsd előre a karjaidat. A csigát próbáld a mellkasod vagy a fejed elé húzni. 1-2 másodpercig tartsd ezt a pozíciót, majd belégzéskor térj vissza a kezdő helyzethez és ismételd újra a gyakorlatot.
  • Gyakori hibák: szabályozatlan mozdulatok, túlságosan behajlított könyök, görnyedt hát, kicsi mozgásszabadság, nem megfelelő súlyok.
Hogyan végezd?

Egyéb variációk:

1. Expanderes tárogatás

Csiga helyett hosszú expandereket is alkalmazhatsz, melyeket rögzítsd a függőlegesen álló rúd aljához. A mozdulat ugyanaz marad. Ne felejtsd el, hogy minél nagyobb ellenállású expandert választasz, annál keményebb feladattal nézel szembe.

2. Egykezes, felső csigás tárogatás

Ha csak egy csigával végzed a tárogatást, mindkét oldalra külön dolgozz. Ráadásul, így jobban aktiválódnak az izmaid is. Akár expandert is használhatsz.

5. Felsőcsigás tárogatás

  • Kezdő pozíció: Két kézzel, ívelt fogással ragadd meg a felső csiga markolatát. Állj a gép közepére és kissé hajlítsd be a térdeidet. Enyhén dőlj előre és a hátad természetes szögben görnyedjen kicsit. A karok maradjanak a test mellett, a könyök legyen kicsit behajlítva, a tenyerek pedig nézzenek picit fölfelé, egymás felé fordítva.
  • Végrehajtás: Miközben kifújod a levegőt, húzd össze a csigát és aktiváld a mellizmokat. A karok mozogjana fel-le és alsó helyzetben a test középpontjánál találkozzanak. 1-2 másodpercig tartsd ezt a pozíciót, majd belégzéskor térj vissza a kezdő helyzethez és ismételd újra a gyakorlatot.
  • Gyakori hibák: szabályozatlan mozdulatok, túlságosan behajlított könyök, görnyedt hát, kicsi mozgásszabadság, nem megfelelő súlyok.
Hogyan végezd?

Egyéb variációk:

1. Expanderes tárogatás

Csiga helyett hosszú expandereket is alkalmazhatsz, melyeket elég egy függőlegesen álló rúd aljához rögzítened. A mozdulat itt is ugyanaz. Ne felejtsd el, hogy minél nagyobb ellenállású expandert választasz, annál keményebb feladattal nézel szembe.

2. Egykezes, felső csigás tárogatás

Ha csak egy csigával végzed a tárogatást, mindkét oldalra külön dolgozz. Ráadásul, így jobban aktiválódnak az izmaid is. Akár expandert is használhatsz.

6. Tolódzkodás párhuzamos korláton

  • Kezdő pozíció: Nyújtott karral tartsd meg magad a korlátokon. Finoman hajlítsd a könyököd és a tenyerek kifelé mutassanak. A hátad legyen egyenes.
  • Végrehajtás: Belégzéskor szabályos mozdulatokkal hajlítsd a könyököd egészen addig, ameddig a vállaid szintjénél mélyebbre nem érsz. Kilégzés közben aktiváld a mellizmokat és újra vedd fel a kezdő pozíciót, utána jöhet a következő.
  • Gyakori hibák: befelé mutató könyök, szabályozatlan mozdulatok, görnyedt hát, kis mozgástartomány.
Hogyan végezd?

Egyéb variációk:

1. Expanderes tolódzkodás

Ha a párhuzamos korlátokon túl megerőltető ez a gyakorlat számodra, hosszú expanderrel simán megkönnyítheted. A szalag egyik végét rögzítsd a korláthoz, a másikat pedig helyezd a karod alá. Ezután tartsd meg magad a korláton és térdelj a kinyújtott expanderre egy vagy két lábbal. Kezdj el tolódzkodni és dolgoztasd a mellizmokat. Minél nagyobb a szalag ellenállása, a gyakorlat annál izzasztóbb lesz.

2. Saját testsúlyos tolódzkodás

Ha a saját testsúlyos tolódzkodás túl egyszerű, használj súlyokat. Vegyél fel övet, abba akár súlytárcsát vagy kettlebellt is akaszthatsz.

3. Gyűrűs tolódzkodás

Ha nincs kéznél korlát vagy kicsit változatossá szeretnéd tenni az edzéseidet, próbálj gyűrűn tolódzkodni. Meglátod, sokkal nehezebb dolgod lesz, főleg, ha a stabilitást nézzük. Expanderrel azonban ezen a gyakorlaton is könnyíthetsz.

7. Áthúzás egykezes súlyzóval

  • Kezdő pozíció: A hátad felső részével feküdj egy padra. A lábad a gyakorlat egésze alatt maradjon a talajon és kicsit hajlítsd be a térdeidet. A súlyzó felső részét fogva emeld felfelé a karjaidat, közben enyhén hajlítsd őket. Aktiváld a core és a farizomokat.
  • Végrehajtás: Kilégzés közben nyújtsd felfelé a karokat és aktiváld a mellizmokat. Belégzés során újra vedd fel a kezdő pozíciót, utána jöhet a következő ismétlés.
  • Gyakori hibák: túlságosan behajlított könyök, szabályozatlan mozdulatok, nem megfelelő terhelés, görnyedt hát, kicsi mozgásszabadság.
Hogyan végezd?

Egyéb variációk:

1. Áthúzás súlytárcsával vagy kettlebellel

Ha nincs súlyzód, használj súlytárcsát vagy kettlebellt. Előbbi esetében, két oldalról fogd, utóbbinak szintén a két oldalán próbálj fogást találni. A gyakorlatot pedig pont úgy végezd, ahogy kézisúlyzóval is kell.

2. Franciarudas áthúzás

A gyakorlat mehet rövidebb franciarúddal is. A rudat a közepén fogd meg, a karjaid vállszélességnél kisebb távolságban legyenek egymástól. A folyamat ugyanaz lesz, mintha kézisúlyzóval csinálnád.

További hasznos cikkek

Mire emlékezz?

Rengeteg kondis vágyik erős mellizomzatra. A leghatékonyabb gyakorlatok közé többek közt a fekvenyomást, a kézisúlyzós fekvenyomást és a tolódzkodást soroljuk. Ezek segítenek az egész mellizom fejlesztésében, miközben erősítik és formálják azt. A jobb eredmények érdekében viszont kulcsfontosságú, hogy odafigyeljünk a helyes technikára és fokozatosan terheljük az izmokat. Csak így érthetjük el, hogy a komplett mellizomzatot fejlesszük. Heti 2-3 alkalommal edzz rá és úgy tervezd meg az edzéseket, hogy a testednek mindig legyen elég ideje a regenerációra.

Hasznos volt a cikk? Ha igen, oszd meg a barátaiddal is, hogy ihletet kapjanak, milyen mellizom gyakorlatokat érdemes végezniük.

Sources:

[1] Burd, N. A., West, D. W. D., Moore, D. R., Atherton, P. J., Staples, A. W., Prior, T., Tang, J. E., Rennie, M. J., Baker, S. K., & Phillips, S. M. . Enhanced Amino Acid Sensitivity of Myofibrillar Protein Synthesis Persists for up to 24 h after Resistance Exercise in Young Men. – https://doi.org/10.3945/jn.110.135038

[2] Krzysztofik, M., Wilk, M., Wojdała, G., & Gołaś, A. Maximizing Muscle Hypertrophy: A Systematic Review of Advanced Resistance Training Techniques and Methods. – https://doi.org/10.3390/ijerph16244897

[3] Schoenfeld, B. J., Grgic, J., Van Every, D. W., & Plotkin, D. L. Loading Recommendations for Muscle Strength, Hypertrophy, and Local Endurance: A Re-Examination of the Repetition Continuum. – https://doi.org/10.3390/sports9020032

Add a comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük